Boronka múltja

A Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet 1991-ben lett védetté nyilvánítva, területe 7832,7
hektár, melyből 499 ha fokozottan védett. A Tájvédelmi Körzet a Dunántúli-dombvidék nagy
tájának a nyugati felében a Belső-Somogy középtájon helyezkedik el. A területen az első
világháború után a Hunyadiak létrehozták a gazdasági kisvasutat, kialakították a
halastórendszert és bevezették a tervszerű erdőgazdálkodást. A nagyrészt erdők borította,
vízfolyások szabdalta, halastavak tarkította Tájvédelmi Körzet háborítatlanságában az is
közrejátszott, hogy a németek 1944-ben háromszoros aknazárat telepítettek a területre
melyet 1956-ig folyamatosan szervezett aknaszedő alakulatok semlegesítettek. Az erdőben
ismét éledeznek a hajdani puszták; Cserfekvés, Virágospuszta, Szőkepuszta, Háromház,
Kopárpuszta, Kakpuszta.

A TK növényvilága

A Tájvédelmi Körzet Dél-Dunántúl Flóravidékén, közelebbről Belső-Somogy flórajárásának
homokvidékén terül el. Domborzati viszonyai alapján csaknem sík vidék, növényvilága mégis
rendkívüli változatosságot mutat. Néhány méteres szintkülönbség ugyanis azt
eredményezheti, hogy a lápoktól a száraz homoki gyepekig a legkülönbözőbb
növénytársulások találhatók meg. Mindez a homoktalajok sajátos vízgazdálkodási
viszonyaival magyarázható. A pangóvizes mélyedésekben láprétek, fűz- és égerlápok
találhatók. A mozgó vizű területeket ezzel szemben égerligetek, helyenként, tölgy-kőris-szil
ligeterdők kísérik. Az üde vízgazdálkodású talajokon gyertyános-tölgyesek húzódnak, ezeket
néhol szigetszerű bükkösök tarkítják. A legmagasabb, legszárazabb termőhelyeket cserestölgyesek
borítják, míg ezek irtásain másodlagosan száraz homoki gyepek - elsősorban
legelők - jöttek létre. A Tájvédelmi Körzet legjellemzőbb tájképi elemei a vízfolyások
felduzzasztásával létesített halastavak láncolata, amelyeket üde erdők szegélyeznek.
Területén eddig közel 50 védett növényfajt mutattak ki. Közülük a legfigyelemreméltóbbak az
állóvizek hínárnövényei között a békaliliom és a fehér tündérrózsa. Az égerlápok
aljnövényzetében helyenként tömeges a tavaszi tőzike, az üde gyertyános-tölgyesekben és
a telepített erdei fenyvesekben a karéjos és díszes vesepáfrány, a mocsárrétek szélein a
sárga sásliliom, a cseres tölgyesekben a kakasmandikó.A Tájvédelmi Körzet bükkállományai
mészmentes homok alapkőzeten s barna erdőtalajon alakultak ki. A 600-800 m tengerszint
feletti magasság között zonális szubmontán bükkösök, Belső-Somogy homokvidékén
leereszkednek 120 m-ig is. A jelenség oka, hogy Belső-Somogy nyugati részén a
homoktakaró jelentősen elvékonyodik, ún. "lepelhomok"-ot képez, alatta pedig löszösagyagos
vízzáró réteg található, mely igen kedvező vízgazdálkodási viszonyokat biztosít. A
bükkösökből ez idáig 15 védett növényfajt került elő, de még a védett fajoknál is nagyobb
természeti értéket képvisel e homoki bükkös társulás, mely egy régebbi flóra- és
vegetációtörténeti kor emlékének tekinthető.

Az állatvilág

A nedves környezetben az élőhelyek nagyszámú kétéltűnek és hüllőnek biztosítják a
létfeltételeket. A kétéltűek közül (mind a 15 hazai fajuk védett) 12 faj figyelhető meg a
területen, többek között az éjszaka mozgó barna ásóbéka és a hosszúlábú mocsári béka
melynek hímjei a nászidőben kék színűvé válnak. Sekélyebb vizekben gyakori, de tavasszal
tócsákban is él a pettyes gőte. A hüllők közül jellemző a mocsári teknős, amely a vidék
állóvizeit és mocsarait lakja és a fürge gyík, amelynek vöröshátú változata is él a területen. A
kígyók közül általánosan elterjedt a vízisikló, ritkábban fordul elő a rézsikló amelynek
elterjedési területe inkább a domb és hegyvidékekre jellemző, a síkságokon ritkább.
Találkozhatunk a keresztes vipera ezen a vidéken jellemző fekete változatával. A madarak
közül több ritka és veszélyeztetett fajnak biztosítja a zavartalan szaporodási feltételeket e
változatos élőhely. Kiemelkedő jelentőséggel bír az itt költő rétisas és fekete gólya
populáció. Népes állományt alkot a globálisan veszélyeztetett cigányréce, míg a fokozottan
védett haris és törpevízicsibe csak a nedvesebb években marad vissza a fészkelési
időszakban. Az utóbbi évtizedekben jelent meg és állandó szaporodó népességet alkot az
aranysakál. Itt él a Dunántúl talán legéletképesebb vidra állománya is.

Turizmus

Az Országos kéktúra útvonala, valamint a Mesztegnyőről induló, egykori gazdasági vasút a
terület felfedezésének legnépszerűbb módja. A látogatást érdemes összekötni a tájház
megtekintésével, ahol a környék népművészetével és népi ipartörténeti emlékeivel
ismerkedhet a látogató.

Védetté nyilvánítva: 9/1991. (IV.26.) KTM r.
Védett terület nagysága: 8232,3 ha
Fokozottan védett:499 ha