A gímpáfrány újabb előfordulása a Nyugat-Dráva Tájegységben

2019. október 1.

A Duna-Dráva Nemzeti Park drávai szakaszát Őrtilos és Heresznye között hol meredeken, hol pedig lankásabban de végig kíséri az úgynevezett magaspart. A Dráva egykori árterületeinek sík felszíne itt találkozik a nyugat-belső-somogyi kistáj magasabb térszíneivel.

Gímpáfrány

A meredek oldalak forrásokkal, időszakos vízfolyásokkal tagolt erdei viszonylag hűvös, párás környezetet teremtenek, így adva otthont olyan növényfajoknak, amelyek egyébként elsősorban a középhegységeinkben élnek. Ilyen faj a mutatós megjelenésű, védett gímpáfrány is. Az elmúlt napokban került elő a magaspart csurgói szakaszán több tő, s láthatóan jól érzik magukat a forrásokból fakadó apró vízfolyások mentén. Leveleik fényesek és örökzöldek. Több esetben régi kutak falán találhatjuk meg, ám az erdei előfordulása nálunk jóval ritkább. A nemzeti park ezen szakaszán eddig mindössze egyetlen lelőhelye volt ismert, az őrtilosi Vasút-oldalban. A gímpáfrányok mindkét szóban forgó élőhelye a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság kezelésébe tartozó erdőterületeken van, így létüket nem fenyegeti jelentősebb veszélyeztető tényező.

Szöveg: Mezei Ervin, fotó: Völgyi Sándor

Helyszín
Duna-Dráva Nemzeti Park Zákány-Őrtilosi szakasza
Szélességi kör
46.284118
Hosszúsági kör
16.892209
Térkép linkje
Térkép linkje
Útvonalterv
Útvonalterv

Térkép

Ajánlataink a közelben