Megújul a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság központja

2020. szeptember 30.

Zajlik a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Tettye téri központjának felújítása. A rekonstrukcióra azért volt szükség, mert az épület tetőszerkezete mára elhasználódott, tartószerkezete károsodott, és az elavult műszaki kialakítású, szűkös alapterületű tetőtéri irodák is átalakításra szorultak.

Pintér-villa

A tető és a belső terek felújítása az épület alapterületének minimális növekedésével, két alaprajzi szinten modern irodák kialakításával párosult. Az utcai homlokzaton az épületrész régi egységének képe nem változik, a bővítmény utcafronti megjelenése és különleges kerti (északi) homlokzatának képe pedig a projekt igényes tervezőcsapata, Kokas Ignác és társai munkáját dicséri.

A munkálatok a Nork Kft. kivitelezésében 2020 márciusában kezdődtek, a tervezett ütem szerint haladnak, és a megújult, kibővített épületet a vállalt határidőre a kivitelező át is adja. Az Igazgatóság a tervek szerint 2021 elején költözik vissza megújult és az újonnan kialakított hivatalos helyiségeibe.

A DDNPI ügyfelei ekkortól – a Pintér-kert látogatói pedig a tavaszi nyitástól – az épületet és a Pintér-kertet már úgy kereshetik fel, hogy az épületfelújítás miatti jelenlegi korlátozásokkal, az építkezés miatti esetleges kellemetlenségekkel nem kell számolniuk. Sőt, a kert és az igazgatóság épülete a projekt befejezése után látogatói szempontból újdonságokkal is szolgál majd.

Gyermekek és felnőttek számára mindig kedvelt látnivalóként szolgált a Pintér-villa melletti aranyhalas medence a vízköpő csobogóval. Pintér János, a kert egykori gazdája a medencét a hegyoldalból érkező ösvény tengelyébe tervezte, a vízköpő figurája pedig az érkezővel szemben helyezkedett el, és szolgált hangulatos látványelemként. A most újonnan létesülő épületszárny térigénye és a medence felújításának szükségessége már tervezéskor azt a szerencsés megoldást sugallta, hogy a medencét elnyújtottabb formában, megnövelt vízfelülettel, modernebb műszaki kialakítással tudjuk újjáépíteni, természetesen nem lemondva az eredeti vízköpőről sem, amely most északi irányba, az épülethez a medence mellett sétálva érkező látogatóval szembe fog nézni, mögötte a medencéhez kapcsolt, dísznövényes ágyással. Az aranyhalas medence látványába egykor belekomponált, de annak arányait hamar túlnövő, mára felkopaszodott és veszélyessé vált két koros feketefenyő egyedtől növény-egészségügyi, élet- és vagyonbiztonsági, nem utolsó sorban pedig természetvédelmi okokból sajnos meg kellett válnunk. A fenyők pótlására az építkezés és tereprendezés végeztével Pintér János emlékére a villa előkertjébe különleges örökzöldet ültet az Igazgatóság.

A Pintér-kert emblematikus díszét, a Bartos Erika mesekönyvének köszönhetően már nem csak a Pintér-kert, de egész Pécs egyik kultikussá vált bélyegét, a Zsolnay pirogránit szárnyas oroszlánt az építkezés idejére biztonságba helyeztük és a restaurálása is megtörténik. Látogatói újdonság lesz még a Natura 2000 „múzeumszoba”. A Pintér-villa több ütemben épült, amelyek közül a legkorábban létesült tömb földszinti helyiségének falai és mennyezete eredeti formájukban fennmaradt, patinás, míves faburkolattal vannak ellátva, a falburkolat kis beugróiban korabeli fotográfiákkal. Helyszűke miatt korábban itt is iroda működött, a közeljövőben a Pintér-kert vezetett látogatásain részt vevők számára megtekinthető múzeumszoba lesz belőle, a Natura 2000 európai uniós természetvédelmi hálózatról is tájékoztatást nyújtó, látványos információs blokkal.

 

Helyszín
Pintér-kert Arborétum
Cím
7625 Pécs, Tettye tér 9.
Szélességi kör
46.088122
Hosszúsági kör
18.234462
Térkép linkje
Térkép linkje
Útvonalterv
Útvonalterv

Térkép

Ajánlataink a közelben