Februári tavasz a Mecsekben és a Zselicben

2020. február 18.

Az enyhe februárnak köszönhetően az országban többfelé előbújtak az első koratavaszi növények. A Mecsekben már szépen virít az illatos hunyor, itt-ott sárgállik a szártalan kankalin, néhol már tömeges a hóvirág, és helyenként előbújt már a nemes májvirág is.

Téltemető

A téli erdő egyhangúsága után jól esik a szemnek az egyre több szín, mint a Dél-Zselic szép virágának a téltemetőnek élénk sárgája. A hunyorfélék közé tartozó, alapvetően mediterrán elterjedésű fajt a Kárpát-medencébe feltehetően az 1600-as években hozták be, és több helyen telepítették dísznövényként. A téltemető így jutott el hozzánk, ahol aztán kivadulva életképes populációkat hozott létre. Ma már a magyar flóra teljes jogú tagjának tekintjük. Gyertyános-tölgyesek, keményfa ligeterdők üde völgyaljaiban bújnak ki, egyes években sokszor már a hó alatt, és hamar sárga szőnyeggel borítják a kopasz erdő talaját.

EGY KIS TUDOMÁNY: Az év jelentős részében árnyas erdőtalajra kora tavasszal még elegendő fény jut le, ezt használják ki az úgynevezett geofitonok. A talajban hagymával, gumóval áttelelő növények tavasszal robbanásszerűen hajtanak ki, és indulnak virágzásnak, hogy kihasználják a még konkurenciamentes időszakot. Ezek a növények a fák lombosodásáig befejezik életciklusukat, és utána vissza is húzódnak a talajba, hogy egy egész évet várjanak ismét, míg eljön megint az ő idejük.

A téltemető Magyarországon védett növény, természetvédelmi értéke 5000 Ft. Ha megtaláljuk állományát, vegyünk erőt magunkon, és ne szedjünk csokrot egyből az első tavaszi virágból. Mérgező, és védett státusza miatt ezt amúgy sem tehetjük. Inkább szívjuk magunkba szép látványát, töltekezzünk fel vele, míg a virágkalendárium következő szereplője elénk nem téved erdei sétánk során.

Helyszín
Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet
Szélességi kör
46.118726
Hosszúsági kör
18.157150
Térkép linkje
Térkép linkje
Útvonalterv
Útvonalterv

Térkép

Ajánlataink a közelben

Bemutatóhelyek

Abaligeti-barlang
Denevérmúzeum
Mészégető-források barlangja
Pintér-kert Arborétum
Tettyei Mésztufa-barlang

Igényelhető foglalkozások

ABC-séta a Pintér-kertben
Cseppkövek, denevérek, erdők világa
Játékos természetismereti foglalkozások a Tettye Oktatási Központban óvodás csoportoknak
Mecseki felfedezések
Mecseki állatvilág
Vizek világa

Védett természeti területek

Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet

Szállások

Denevér Vendégház

Tanösvények

Denevér E-tanösvény
Kövirózsa E-tanösvény
Pro Silva E-tanösvény - Kismély-völgy

Túralehetőségek

A Jubileumi kereszttől a Pálos kolostor romjaihoz - túra a Jakab-hegyre
Sárkánytúra Remeteréttől a Sárkány-szakadékig – barangolás az abaligeti karszton
Túra a Melegmányi-völgyben

Programok

2026. május 2.
Ha a fák beszélni tudnának – minden, ami erdő – JELVÉNYGYŰJTŐ TÚRA
2026. május 5.
DDNP Klub: Pallos-Rózsa Anita: Kőbe zárt élet
2026. május 8.
Idegenvezetés a 100 éves Pintér-kert Arborétumban
2026. május 9.
Orchideák nyomában – séta a 100 éves Pintér-kert Arborétumban
2026. május 12.
Madarak és Fák Napja a Pintér-kertben

Pályázatok

Hidden landscapes

Békamentés Sikondán

2026 Hírek, információk a mentéssel kapcsolatban
A 2025-ös év mentési adatai
A békamentésről, és annak helyi történetéről röviden
Ajánlások önkéntes békamentőknek
Fajok
Kapcsolat

Tettye Oktatási Központ

Tettye Oktatási Központ

Hírek

2026. április 22.
Április 25-én ismét: Bioszféra-rezervátum Nap Pécsett!